Vizsgadrukk a vezetési vizsga előtt

 

Sokan vannak, akik félnek az autóvezetéstől, vagy a jogosítvány megszerzésének különböző fázisaiban blokkolnak le.

A stressztől nem sikerül nekik úgy a vizsga, ahogy szeretnék, vagy többször is megbuknak.

Ez aztán kihatással lesz a későbbi, vezetéssel kapcsolatos érzéseikre is.

 

N. célja, hogy jogosítványt szerezzen. Sikeres elméleti vizsgát tett, és már vezetés technikai gyakorlaton van.

Amikor megkérdeztem, mi a probléma, a reakciója alapján stressz oldásra volt szükség.

Megbeszéltük a részleteket, engedte, hogy én kopogtassak rajta. Elmondtam, mit fogok csinálni. Izgatott lett, kipirult az arca, de várakozással teli volt a tekintete. Kicsit fészkelődött még a helyén.

Amikor a stresszt lecsökkentettük 0-ra, megkezdhettük a tényleges kezelést.

A Mi a probléma kérdésemre elmondta a történetet, hogy mi miatt fordult hozzám. Ezt jegyzeteltem.

Figyeltem, hogy vannak-e közben fiziológiai vagy testi változások.

 

Már rögtön az első mondatban elmondta, ahogy beült a kocsiba, felfordult a gyomra és olyan érzése volt, mintha vizsgázni menne.

A kocsi szó hallatán láttam, hogy az arca kezd pirosodni. Erre a 2 kulcsszóra kopogtattunk: „beültem a kocsiba”.

A 3. kör után elismételte a története első részét. Figyeltem, van-e változás a 2 szó kimondásakor. Nem tapasztaltam már, nem volt hangsúlyos az a 2 szó.

Megérzésem alapján mondtam egy mondatot, (nem érzem biztonságban magam) rákérdeztem, igaz-e. Egyetértett és erre is kopogtattunk, majd folytatta a történetet.

Következő része a történetnek: a „nem merek vezetni, túl nagy a felelősség és meg kell felelni az oktató elvárásainak”. Nem érzi az autót. Külön kopogtattunk a kulcsszavakra, majd amikor a kifejezések stressz mértéke 0 lett vagy +, ezek után újra elmesélte a történetet.

Minden újabb kulcsszó energia töltetét vizsgálva, lecsökkentve újra elmesélte a történetét.

  • Leparkoltam -1,
  • S. dühös lett rám -4
  • Abba akarom hagyni az egészet -2
  • Túl sokat vár tőlem -1
  • Teljesen leblokkoltam -4
  • Elfelejtettem, mit is tanultam -3
  • Erre megint dühös lett rám -2
  • Még egy pici düh van bennem -1

Félelem és bizonytalanság volt N-ben, nem bízott sem magában, sem az autóban.

Már 1,5 órája tartott a kezelés, mire eljutottunk a gyógyulási eseményig, +8-ig.

Akkor úgy érezte magát, mint „amikor kibogozzák a gordiuszi csomót.

Idézem:

„Látom a napsárga spárga szálakat és ahogy beülök az autóba, nincs félelemérzetem. Piros pipacsmezőt látok. A virágok az autón is megjelennek. Kezdem érezni az autót.

Én irányítok.

Már nincsenek elvárások senkiben. Mindenre emlékezni fogok legközelebb, mit kell csinálnom. S. sem lesz dühös.

Melegség és szeretet érzés van bennem, S. iránt is, az autó iránt is.

Nyugalom, szeretet elégedettség van bennem. Mindjárt elalszom és kisütött

Nagy Anikó

EFT Mester és Tréner